|
3 éves lett a Rádió Dabas. A születésnapról készített összefoglalónk 1. része megtekinthető itt! |
|
|
A mozgáskorlátozottak esélyegyenlőségéért országos kerékpártúrát szervezett Bojtos István, aki minden város polgármesteri hivatalát érintve szeretné felhívni a figyelmet a rokkantak problémáira. A 23 ezer kilométeres út során Dabast is érintette a kerékpáros. Bojtos István egy autóbaleset következtében elvesztette egyik lábát térdtől lefelé, azonban életkedvének elvesztése helyett inkább körbekerékpározza az egész országot, hogy felhívja mindenki figyelmét a mozgássérültek helyzetére. A májusi esős idő nem kedvezett a kerékpározásnak, így a folyók áradásakor egy ideig félbeszakítva a túrát Bojtos István is részt vett a homokzsákok pakolásában. Ehhez a nagy teljesítményhez egy speciális művégtagot készítettek neki, ami kifejezetten a biciklizéshez való. A tervek szerint szeptember végére érkezik vissza Zalaegerszegre, azonban előreláthatólag némi csúszással is számolnia kell.
|
|
|
Szeptembertől városunk több óvodája is az új Bóbita Óvoda épületébe költözik át, ezért el kell hagyniuk a régi intézményeket, és a nyár folyamán búcsút vesz mindenki a régi óvodájától. A Ravasz László utcai óvoda nagyszabású műsorral készült a búcsúzásra. A török megszállás után 1720 környékén a Halász család nagyfokú építkezésbe kezdett az akkor lepusztult Dabas területén. Ezekben az időkben készültek el a még ma is álló nemesi udvarok és kúriák. A Ravasz László utcai óvoda Halász Olivér birtokában volt, az 1830-as évek táján klasszicista kúriaként épült, azonban a ma is látható állapota 1925 körül alakult ki. Az óvoda Ficánka csoportja is műsorral készült a búcsúzás alkalmából, majd a kicsiket követően az utoljára elballagott nagycsoportos Katicák adtak műsort. Az előadásokat követően a vendégek megvacsoráztak az udvaron felállított sátrakban, és a színpad területén táncra is lehetőség volt. Az est további része is jó hangulatban telt el, sokat táncoltak, és hajnalig tartott a program.
|
|
|
A Dabas város Önkormányzata, a Kossuth Művelődési Ház, a Galéria Alapítvány és a Dabasi Fotóklub Egyesület által kiírt ”II. Házunk-Hazánk” c. fotópályázatra 92 alkotó, 364 darab képet küldött be. A zsűri döntése alapján 52 alkotó 82 képe került kiállításra. A beküldött képekből rendezett kiállítás megnyitása 2010. szeptember 17-én 18.00 órakor a Kossuth Ház Galériában lesz. A kiállítás megtekinthető lesz szeptember 17. – október 9. között, hétköznap 9-17 óráig, |
|
|
|
Augusztus elsejével megváltoztak az egyszerűsített foglalkoztatás és az alkalmi munkával kapcsolatos törvény rendeletei. Erről adott tájékoztatást Turcsán János, a Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ dabasi kirendeltségének vezetője. A törvény éves limitben határozza meg a foglalkoztatást. Lehet egy főt alkalmazni az év minden napján, vagy egy napon 365 főt. A napi jövedelem összegét 1.000 Ft járulék terheli, akkor is, ha az csak 500 Ft.
|
|
|
|
Idén immár második alkalommal, 2010. augusztus 21-én kerül megrendezésre a Kiserdei Fesztiválok Egyesület szervezésében a II. Dabasi Halfőző Fesztivál. dabas.tv online video A gasztronómia, a zene és a sport kedvelőinek éves találkozóján a kikapcsolódásé és az önfeledt szórakozásé lesz a főszerep. A halászléfőzés-, illetve az egyéb halételek készítése mellett egyéb programok, közönségtalálkozók, különböző bemutatók várják a Dabasi Halfőző Fesztivál vendégeit, akik megismerkedhetnek a város egyre gazdagodó kulturális értékeivel. A Fesztivál várhatóan több száz látogató számára nyújt rendkívül sokrétű, hagyományőrző, kulturális, sport és szórakoztató programot, melyek egyaránt kínálnak szórakozási lehetőséget minden korosztály számára.A fesztivál helyszínéül a Jubileumi Park és a Dabasi Sportcsarnok melletti terület szolgál, és a látogatók, érdeklődők számára ingyenes. |
|
|
Második alkalommal került megrendezésre a városi nyugdíjas találkozó, amely ezúttal Dabas-Szőlőben kapott otthont. Városunk több nyugdíjas egyesülete is képviseltette magát, szép számban gyűltek össze idős emberek azért, hogy jól érezzék magukat. A szőlősi Közösségi Ház udvarán felállított sátor árnyékában kellemes beszélgetések folytak a nyugdíjas klubok tagjai között. Közben a bográcsban elkészült ételből mindenki jóízűen falatozhatott, és az élőzenére is sokan táncra perdültek. A nap folyamán minden nyugdíjas egyesület bemutatkozó műsort adott elő. A nap további részében folytatódott a felhőtlen hangulat, a jó szórakozás. A nyugdíjas klubok tagjai addig táncoltak, amíg a lábuk bírta.
|
|
|
Sólyom László köztársasági elnök 2010. július 15-én hozott határozatában a helyi önkormányzati képviselők és a polgármesterek általános választásának időpontját 2010.október 3-ra, vasárnapra tűzte ki. A jelenlegi törvény egyik legfontosabb újítása a képviselő testület tagjainak csökkentése és a választási fogalomhasználat pontosítása. Létszámbeli változás lesz a 10.000-nél több lakosú településeken és a fővárosi kerületekben, ahol egyébként a vegyes választási rendszer megmarad: 25.000 lakosig – így városunkban is - 8 egyéni választókerületi és 3 kompenzációs listás mandátum lesz kiosztható.
|
|
|
|