DANUKE eredmények

A Dabasi Női és Utánpótlás Kézilabda Egyesület április 11.-én Gödöllőre utazott, és a lehetséges négy pontból csak egyet sikerült elhoznia. Az őszi eredmények és a tabellán elfoglalt helyezések alapján, és kimondhatjuk, hogy a játéktudás alapján is a négy pont megszerzésére a dabasi csapatok voltak az esélyesebbek.

A felnőtt csapatok kezdték délelőtt 11 órakor a mérkőzést. Sajnos már korábban is bebizonyosodott, hogy a dabasi lányoknak nem kedvező az a felállás, amikor a felnőtt kezdi a mérkőzést, és főleg nem a délelőtti időpont. Nehezítette a csapat helyzetét, hogy az elmúlt hétvégén jól és felszabadultan játszó csapatból, hiányzott az elmúlt hétvégén sérülést szenvedő játékos edző Erős Edina. A két mérkőzés óta vállsérülésből visszatérő Horváth Orsolya, akinek kiújult a sérülése, megműtetni nem akarja a vállát, így szögre akasztotta a szerelését, valamint eddig az elmúlt hétvégén a legjobbat teljesítő Krizsán Anikó. Ennek ellenére a lányaink szerezték meg a vezetést, és mind a félidőben, mind, pedig a második félidő 28. percében kettő góllal mi vezettünk, de a végjáték a hazai csapaté volt, így a végeredmény 22 – 22. Megbosszulta magát a sok kihagyott helyzet, érthetetlen, hogy ziccerben hogy lehet ennyit hibázni, illetve egy hétméteres is kimaradt. Ha a sok „ha” nem lenne, illetve a minősíthetetlen játékvezetés, mely mind két csapatot sújtotta nem szólt volna közbe, akkor biztos győzelem. Így örülünk az egy pontnak is. Sajnos a szélsőink nem sokat tudtak hozzátenni a jó szerepléshez, és kettős emberelőnnyel sem tudtak élni a dabasiak.

A mérkőzésen remekül játszott a korábban cserepadon helyet kapó Szalay Zsófia, aki a maga 5 gólja mellett vitte az egész csapatot, jól irányított, és osztotta a labdákat. Átlövő poszton 5 – 5 gólig jutott még Domokos Anett és Csák Erzsébet. A két kapus, Fórizs Krisztina és Opoczki Bettina remek teljesítményét is ki kell emelni, mindent megtettek a győzelem eléréséért, remek ziccerekben és hétméteres hárításában is magasat nyújtottak.

Az ifjúsági csapat akkor kezdte a mérkőzését, mikor más a vasárnapi ebéd utáni pihenőt tartja, délután egy órakor. Ez meg is látszott a dabasi lányokon, mert ilyen álmosan, fásultan, mindenféle elképzelés és lendület nélkül ritkán játszanak. Nem mutatkozott az első félidőben senki jó előkészítőnek és befejezőnek sem. Az első félidő katasztrofális játékot hozott, így hat gólos különbséggel, 16 – 10 –zel mentek pihenni az öltözőbe a lányok. A pihenés helyett egy kis fejmosás fogadta őket az edző részéről, mely a második félidő közepéig meg is hozta az eredményét, így a 49. percben csak kettő volt közte, és a lehetőség is meg lett volna az egyhez, viszont meggondolatlanul elszórt labda, illetve labdák után a hazai csapat ismét lábra kapott, és a vége 29 – 26.

A második félidőben nyújtott védekezéséért kiemelést érdemel Tunner Mária és Mátyus Renáta, valamint Juhász Bernadett a kapuban csereként beállva remekelt. Sajnos a hazai csapat balkezes lövőjét nem tudtuk semlegesíteni, és a dabasi lányoknál 10 gólig jutó Vékony Alexandra sem tudott pluszt nyújtani.

A következő két fordulót itthon játsszák csapataink a DS-ben. Nem lesz könnyű mérkőzés sem 18.-án az Érd, sem pedig 25.-én az Ercsi csapatai ellen sem. 18.-án az ifjúsági mérkőzés kezdődik 16, még a felnőtt 18 órakor, 25.-én pedig 12 és 14 óra a kezdés ideje.

 
Helyi Hírek
Friss sporthírek - december 12.
Tuesday, 13 December 2011
LabdarúgásMegkezdődtek a téli időszakban az átigazolások. Az FC Dabas csapata szintén erősíteni szeretné keretét csatár fronton. Az...
Megújult a Tenisz Szövetség elnöksége
Saturday, 05 Februr 2011
Új elnököt és alelnököket választott a Magyar Tenisz Szövetség rendkívüli tisztújító közgyűlésén.A két megüresedett alelnöki...
Friss sporthírek - december 06.
LabdarúgásAz FC Dabas felnőtt kerete mellett az U19-es ifjúsági csapat is a bajnokság élén végzett a 2011/2012-es bajnokság őszi...
Friss sporthírek - november 29.
 LABDARÚGÁS  Szombat délután Szegedre látogatott az FC Dabas csapata. Az utolsó őszi fordulóban a helyi Tisza Volán SC csapata ellen...
Friss sporthírek - november 22.
LabdarúgásA 14. fordulóban utolsó hazai mérkőzését játszotta az FC Dabas csapata, az ellenfél a tavaly még NB/II-ben szerepelt Makó FC...
Friss sporthírek - november15.
LabdarúgásAz NB/III 13. fordulójában az FC Dabas csapata a Csepel otthonába látogatott szombat délután.  A találkozót a vendégek kezdték...
Friss sporthírek -kézilabda összeoglaló
Kézilabdásaink legfrissebb eredményeiről szóló összefoglalónkat itt láthatják: