Friss sporthírek - október 18.



LABDARÚGÁS
 
Az NBIII Alföld-csoportjának tavalyi győztese, a Tököli VSK fogadta hazai pályán az FC Dabas csapatát.
A Tököl hozta a tőle várt agresszív játékot, így többet kezdeményeztek. A 16. percben Sipos révén meg is szerezték a vezetést, így a dabasiak nehéz helyzetbe kerültek. A kapott gól után egy kisszöglet utáni beívelésnél majdnem jött is az egyenlítő gól, a labda azonban kicsivel ugyan, de elkerülte a kaput.
A második félidőben Danyisék próbálták mozgósítani maradék erejüket az egyenlítés érdekében. A 70.percben egy bal oldali támadás végén a tizenhatoson kívülre visszagurított labda Csendest találta meg, aki egyből elvállalta a lövést, és szerezte meg az egyenlítő gólt a dabasiaknak. A maradék időben mindkét csapat megpróbálta a győztes gólt bevinni, ez azonban egyik félnek sem sikerült, így döntetlennel végződött a találkozó.
 FC Dabas - Tököl VSK  1 : 1
Két pontot ugyan Tökölön hagyott az FC Dabas, azonban így is az  Alföld-csoport első helyen áll kilenc forduló után.
Következő mérkőzését október 23-án 14 óra 30 perckor hazai pályán játssza a csapat, ahol a Tápiószecsó FC játékosait fogadják majd


NŐI KÉZLABDA

Az elmúlt héten hazai pályán, a Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola Tornacsarnokában lépett pályára a DANUKE a Lajosmizse csapatai ellen.
Ezen a hétvégén is felemás eredményeket tudhat magáénak az egyesület.
A juniorokra ezen a hétvégén is nehéz küzdelem várt. A mérkőzés során többször is vezettek a dabasi lányok, a mérkőzés azonban csak az utolsó percekben dőlt el.
A végeredmény:DANUKE - Lajosmizse: 31:30
A felnőttek csapat nehéz helyzetben várta a folytatást, eddig még nem sikerült győzniük az idei bajnokságban. A csapat ezen a mérkőzésen sem tudott jó formában játszani, és nem sikerült megszereznie a győzelmet sem.
Az eredmény: DANUKE – Lajosmizse 14:23
Következő mérkőzését szintén hazai pályán, október 22-én szombaton játssza az egyesület, ellenfelük a Vecsés csapai lesznek. A felnőtt 16, míg az ifjúsági mérkőzés 18 órakor veszi kezdetét.

FÉRFI KÉZILABDA

Idegenben lépetek pályára az NB/I B csoportjában szereplő Dabas-Diego KC csapatai.
Szilágyi Zoltán fiainak az Ózd elleni mérkőzés sem ígérkezett könnyű feladatnak.
Ifjúsági csapatunk nehéz mérkőzésen van túl. Ezen a napon a fiatalok egy döntetlennel térhettek haza.
Az eredmény:Dabas-Diego KC-Ózdi KC 36-36
A még mindig betegséggel küzdő felnőtt csapatra szintén nehéz játék várt. Szilágyi Zoltán kilenc mezőnyjátékosra számíthatott a mérkőzésen. Ezen a napon sem a szép játék, csak az eredmény volt a fontos. Zsinórban harmadik győzelmét ünnepelhette a dabasi csapat.
A mérkőzés eredménye: Dabas-Diego KC- Ózdi KC 25-23
Következő hazai mérkőzésükön, október 23-án a Balmazújváros játékosait fogadják a Dabas-Diego Sportcsarnokban.

ASZTALITENISZ

Asztalitenisz csapatuk az elmúlt hétvégén a Gödöllő ellen lépett asztalhoz.
A Kosiba- Csata páros 1, Csata 1, Dudla 3, Debreczeni 3 és Bálint 3 győzelmet szerzett.
Az összesített eredmény: Dabas-Gödöllő 13-5
Kosiba Dániel és a férfi asztalitenisz válogatott a hatodik helyet szerezték meg a lengyelországi Európa Bajnokságon.
A Kosiba-Jakab páros egészen a negyeddöntőig jutott, ahol 1-4-re kikapott a szerb-szlovén párostól.
Egyéniben sajnos nem sikerült a szereplés, Kosiba a 32 közé sem tudott bekerülni.

 
Helyi Hírek
Friss sporthírek - december 12.
Tuesday, 13 December 2011
LabdarúgásMegkezdődtek a téli időszakban az átigazolások. Az FC Dabas csapata szintén erősíteni szeretné keretét csatár fronton. Az...
Megújult a Tenisz Szövetség elnöksége
Saturday, 05 Februr 2011
Új elnököt és alelnököket választott a Magyar Tenisz Szövetség rendkívüli tisztújító közgyűlésén.A két megüresedett alelnöki...
FC Dabas - Tököl, összefoglaló
Május 6-án, vasárnap délután hazai pályán a Tököl játékosait fogadta az FC Dabas.
Rangadót játszott az FC Dabas csapata
Április 22-én, vasárnap rangadót játszott az FC Dabas csapata.A tabella első és második helyezettje találkozott vasárnap a sári...
Friss sporthírek - 02.28.
LabdarúgásLejátszotta utolsó felkészülési mérkőzését az FC Dabas csapata. Február 24-én pénteken a Pilis játékosait fogadták a sári...
Kézilabda - Dabas Diego KC - Nyíregyháza KSK
Kézilabda - Dabas Diego KC - Nyíregyháza KSK   
Friss sporthírek - december 06.
LabdarúgásAz FC Dabas felnőtt kerete mellett az U19-es ifjúsági csapat is a bajnokság élén végzett a 2011/2012-es bajnokság őszi...